DIKHENC [ë] főnév -et, -e [ë, e] (
tájszó)
- 1. Gebe. □ Rossz két vén ínpókos dikhenc volt. (Jókai Mór)
- 2. (-nak, -nek ragos szóval v. neki határozószóval kapcs.) Vége van. Annak már dikhenc. □ Már most dikhenc nekünk! már most megesznek bennünket a réti kutyák. (Jókai Mór)