DERENG [e-e v. e-ë] tárgyatlan ige -ett, -jen; [ë, ë] -eni [e] v. (
ritka) -ni (csak 3. személyben)
- 1. <Hajnali világosság> napfelkelte idején észrevehetően, fokozatosan mutatkozik. Dereng a hajnal, a reggel. □ Az ég alján halvány rózsaszínű sáv derengett. (Kuncz Aladár) Dereng a szürke pirkadás. (Juhász Gyula) || a. (alany nélkül) Lassan oszlani kezd az éjjeli sötétség, kissé világosodik, világosodni kezd; pirkad. Még alig derengett, amikor elindultak.
- 2. <Fény, kevéssé megvilágított dolog> halványan fénylik, alig észrevehetően látszik. Világosság dereng az ablakából. □ Még mindíg fenn ragyogott a hold, téren, halmon tündér világa derengett. (Vörösmarty Mihály) Alkonyi táj derengett előtte. (Karinthy Frigyes) Láttam derengeni hóban a messze sötét | téli mezőket. (Babits Mihály) || a. (átvitt értelemben, költői) <Vkinek az arcán vmely érzelem, lelki folyamat> alig észrevehetően mutatkozik; átmenetileg jelentkezik. □ Egykedvű maradt
, némi színezete a részvét szelíd örömének derengett csak rajta. (Jókai Mór)
- 3. (átvitt értelemben) Dereng neki v. előtte: homályosan emlékezni kezd vmire. Már dereng neki; homályosan dereng előtte a dolog. □ Egy víg majális mámora dereng még, A könnyek fátylán rózsálló nagy emlék. (Juhász Gyula) || a. (átvitt értelemben) Vki előtt vmi kezd érthetővé válni. Nem érti még, de már dereng neki. □ Derengeni kezdett a fejében, hogy ez elégedetlen valamivel. (Móricz Zsigmond)