DERCÉS [e] melléknév -en, -ebb [e, e] (
tájszó)
- 1. Dercével kevert, szitálatlan v. durván szitált, korpás <liszt> v. ebből készült <étel>. Dercés gombóc, dercés kenyér. □ A liszt nagyon dercés volt: "ennek állj neki és szitáld még keresztül!" (Jókai Mór)
- 2. Derce tartására haszn. <eszköz>. Dercés zsák. □ Vencel megvárta
, míg a nagy dercés láda nyikorgását hallja, s csak akkor nyúlt a rejtelmes tartalmú palack után. (Jókai Mór)
- 3. (ritka) Kissé rekedtes, fátyolozott, nem tisztán csengő, de erős <emberi beszédhang>. □ Felséges királyasszony, szólalt meg latinul, s dercés reggeli hangon. (Gárdonyi Géza)
- 4. (tájszó, kissé rosszalló) Kissé bántó, kellemetlenül ható <megnyilatkozási mód>; érdes. Dercés beszédmodor.
- dercésség.