ALKONY főnév -t, -ok, -a (
irodalmi nyelvben)
- 1. Alkonyat (1). Az alkony beálltával; az alkony leple alatt. Leszáll az alkony. □ Véres viadalra száll a veres alkony. (Arany János) Tengerpart, alkony, kis hotel-szoba
(Ady Endre) Sugárkoszorút Font hajad sötét lombjába az alkony. (Tóth Árpád)
- 2. (átvitt értelemben) <Vki v. vmi életében> az utolsó, a hanyatlást és az alkotó erők csökkenését jelentő szakasz. Az élet alkonya: öregkor; a középkor, a burzsoá kultúra alkonya. □ Remélni oly nehéz A kornak alkonyán. (Vörösmarty Mihály) Élete alkonyán béres volt Bántelken. (Nagy Lajos)
- alkonyi; alkonyú.