Súgó: A kereső alapesetben a szótár teljes szövegében keres. A találatok húszasával lapozhatók a nyíl ikonokkal előre és hátra. A "kuty" kezdetű szócikkekhez pipálja ki a Csak címszóban opciót és ezt írja a keresőmezőbe (csillaggal a végén): kuty* (és nyomja meg az Enter-t vagy kattintson a nagyító ikonra). A más szócikkekre való hivatkozásokon (v. ö. és l.) nincsenek linkek, ezért a hivatkozott címszóra rá kell keresni.
1. Az ismert, az említett múlt időben; abban a (múlt) időben, amelyről éppen szó van; a szóban forgó dologgal egyidejűleg. Akkor még kicsi voltam. Előadás után nem tudtunk hazamenni, mert akkor éppen nagyon esett az eső. □ A nép hajdan csak eledelt kivánt, Mivelhogy akkor még állat vala. (Petőfi Sándor) Kerestem a szülét a szememmel, de már akkor nem volt ott. (Móra Ferenc) || a. (bizalmas) <Elutasító megjegyzésben:> olyan régen, hogy már nem lehet hivatkozni rá. Az akkor volt! Akkor lehetett ilyesmi, de most más világ van. □ Hja, az akkor volt. Elmúlt, hála istennek. (Mikszáth Kálmán) || b. (Más időhatározóval együtt, előtte, erre nyomatékosan utalva.) Akkor este; akkor a világháború alatt. □ Mint a setét színpadra, akkor este, Ezüstös apródként jösz most. (Tóth Árpád) b1 <Gyak. fölöslegesen használva, főként a gyermekek v. egyszerűbb emberek beszédében vmely más időhat után.> A háború idején, akkor még gyerek voltam. || c. A mellékmondatban közelebbről megjelölt időben. Amikor még gyerek volt, akkor szüleivel vidéken lakott. Akkor éppen beteg volt, mikor ez történt. □ A világ kevésbé szomjas már , mint akkor, mikor még Badacsonyban azok a nagy "cécók" estek. (Mikszáth Kálmán)
2. (összetett mondatban v. önálló mondatok viszonyításában) Közvetlenül a szóban forgó múltbeli esemény után; azután. Megnézte a mérkőzést; akkor elment a moziba. Végighallgatta a párbeszédet, akkor végre ő is megszólalt. □ Szomszéd bácsi Rajta kap, S akkor jött még a valódi Haddelhadd. (Petőfi Sándor) Csak a csengő ébresztette föl munkájából s akkor megtartotta óráját, a hatodikban. (Kosztolányi Dezső)
3. (jövő időre vonatk. mellékmondattal kapcs.) Abban a jövő időben, amelyről éppen szó van. Tíz év múlva a technika még fejlettebb lesz; akkor mindenki repülőgépen fog utazni. □ Kiáltsatok Siromnál éljent a respublicára, Meghallom én azt, s akkor béke száll Ez üldözött szív porára. (Petőfi Sándor) Megmozdulunk, hejh, összeroppan akkor Alattunk ez a régi világ! (József Attila) || a. A mellékmondatban közelebbről meghatározott jövő időben. Ha majd eljön a nyár, akkor a Balatonra megyek. Mikor eljössz hozzám, akkor majd lejátszom előtted az új lemezeimet. □ Respublica, Most hódolok, most üdvözöllek én, Hisz akkor úgy is hódolód elég lesz, Ha a magasból ellenidre majd A véres porba diadallal nézesz. (Petőfi Sándor) Civis-urak, nagy baj lészen majd akkor, | Ha vörösen bejön a Délibáb. (Ady Endre)
4. (csak főmondatban) Vmely (meghatározott időbeli vonatkozástól független) cselekvéssel v. történéssel egyidejűleg v. azonnal utána; abban a jelen időben, amikor a mellékmondatban részletezett esemény is bekövetkezik; vmivel egyidejűleg. Minden nap akkor ebédel, amikor munkájából hazamegy.
5. (feltételes mód mellékmondattal kapcs.) Az említett, ismert feltétel fennállása esetén; abban az esetben. Ha tiszta a lelkiismereted, akkor ne félj. Akkor szólj, ha kérdeznek. □ Ha, leányka, te vagy a mennyország, Akkor én csillaggá változom. (Petőfi Sándor) Ha lapokat olvasnál, akkor tudnád, hogy a főispán megbukott. (Mikszáth Kálmán)
6. (bizalmas) Az ismert az előbb említett dolog következményeképpen; ebből az következik, hogy ; (így) tehát. [Leszállították a cukor árát!] Akkor az asszonyok többet fognak befőzni. □ Harcoljon ugy minden ember, mintha Egyedűl rá támaszkodnék honja! | Oh de akkor, akkor nem veszünk el. (Petőfi Sándor) || a. Az előzményeket, a mondottakat, a helyzetet tekintve. Akkor szüret ←. Úgy? Akkor nem mondott igazat. Nem szólt semmit? akkor ő a tettes. □ Mert jaj a háznak, mely alapba gyönge, Mert fáradástok akkor hasztalan lesz. (Petőfi Sándor)
7. <Tréfásan v. bosszankodás, dac kifejezésére, kitérő válaszként.> akkor, amikor v. amikor, akkor: valamikor; akármikor; nem mondom meg, hogy mikor; nem fontos, hogy mikor. □ Húzás természetesen amikor akkor. (Mikszáth Kálmán)
8. (ritka) Akkorig v. akkoráig: addig az ismert, említett jövő ideig, időpontig. Ötre csináld meg a feladatot, akkorig ne lássalak.
9. Akkorra, (népies) akkorára: arra az ismert v. a másik mondatban részletezett múlt- v. jövőbeli időre, időpontra. Ötkor érted jövök, légy készen akkor(á)ra! Pünkösdkor megjött a fiam, akkorra éppen rendbe hoztam a kertet. □ A visszatérést úgy intéztem, hogy épp akkorra legyek otthon, amikor a kocsi előáll. (Gárdonyi Géza)