ÖNTELTSÉG  [tárgyas v. cs] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban)
Az öntelt melléknévvel kifejezett jellembeli tulajdonság; önhittség. Nincs benne semmi önteltség. □ Önteltség volt tőle baráti ragaszkodásomban 
 többet látni a valónál. (Kemény Zsigmond)