VÉTKEZIK [ë] tárgyatlan ige -tem, -ett, -zék (-zen) [e, ë, ë]
- 1. Vétket, bűnt követ el; olyasmit tesz, amit a vallási v. erkölcsi törvények tiltanak. Gondolatban vétkezik: olyat gondol, ami vétek. (szójárás) Még a szent is hétszer vétkezik napjában. □ Aki alszik, nem vétkezik. (Kemény Zsigmond) Vétkezik mind az isten, mind az emberek törvénye ellen
(Arany János) Véres a szivünk, a kezünk, Születésünkkel vétkezünk. (Ady Endre) Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, | s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép. (Radnóti Miklós)
- 2. Olyasmit tesz, ami vkit sért, kellemetlenül érint; hibát követ el. Vétkezik vki, vmi ellen. A nép ellen vétkezik. Vétkezik önmaga ellen. □ Megnéztük Murány várát
Aki valaha Gömörbe vetődik, nagyot vétkezik maga ellen, ha ezt meglátogatni elmulasztja. (Petőfi Sándor)
- 3. (ritka, irodalmi nyelvben) Házasságon kívül közösül vkivel. Vétkezik vkivel. □ Óhajtja őt, de csak magának S örül, ha véle vétkezett
(Reviczky Gyula)
- vétkezés; vétkező.