VETÉL [e] ige -t, -jen [ë]
tárgyas <Magzatot vmely nőstény állat> a rendes terhességi idő letelte előtt, döglött v. életképtelen állapotban hoz világra.
A macska öt kölyköt vetélt. || a. (tárgy nélkül) Szokásszerűen, többször v. éppen most ellik, fiadzik ilyen módon.
A tehén éppen akkor vetélt. || b. (tárgy nélkül) (
ritka, kissé
rosszalló) <Asszony> idő előtt holtan hozza világra magzatát.
Már harmadszor vetélt.