VÁNDORÉV [r-é] főnév
(
történettudomány) <A céhek korában> az az idő, amelyet a mesterlegény, tanuló gyakorlatszerzés végett vándorolva, hazai, néha külföldi mestereknél dolgozva töltött.
Vándoréveikben sok országot bejártak a régi iparosok. || a. (
átvitt értelemben,
irodalmi nyelvben) (rendsz. többes számban)
Vándorévek: rendsz. hosszabb, esetleg több évig tartó idő, amelyet vki tanulmányúton v. ismeretszerzés végett ide-oda vándorolva, utazással tölt el.
Petőfi vándorévei. □ Folytatták a tapasztalásgyűjtés "vándoréveit". (Kemény Zsigmond)