VEREKEDÉS [e-e-ë] főnév -t, -ek, -e [ë, e]
Általában a verekedik igével kifejezett cselekvés, tevékenység; az a tény, hogy vki verekedik.
- 1. Az a tény, hogy két v. több személy verekedik (1), egymást kölcsönösen veri, üt(legel)i. Dühös, játékos, véres verekedés; bottal való verekedés; kocsmai, utcai verekedés; verekedés támadt, tört ki köztük. A mulatság véres verekedésbe fulladt. Parázs verekedésnek voltam tanúja. A részeg ember kezdte a verekedést. □ Téged harmadszor intelek már, Hogy ok nélkül keressz verekedést. (Madách Imre) [A] timárlegények
a rézműves- és bádogoslegényekkel ádáz verekedést kezdenek. (Mikszáth Kálmán) Verekedés közben, Hajh, ürül a kocsma. (Ady Endre) || a. (bizalmas) Vad birkózás, összecsapás. Hagyjátok már abba a verekedést! || b. (bizalmas, tréfás) Fegyveres harc, küzdelem, csata. Egy fél napig tartott a verekedés a két csapat közt.
- 2. (népies, bizalmas) Az a tény, hogy vki verni, ütlegelni szokott vkit v. vmely állatot. Természete a verekedés. □ A lovak
a legnagyobb szégyenre igen elszenvedték a verekedést. (Vas Gereben)
- verekedéses; verekedési.