VÉGKIELÉGÍTÉS [ë v. e] főnév -t, (-ek), -e [ë, e] (
jogtudomány,
hivatalos,
1945 előtt)
<Vmely szolgálati viszony megszűnésekor v. vmely eltartandó személy gondozásával kapcs.> a munkavállaló v. eltartandó személy anyagi követeléseinek egy összegben és végérvényesen, rendsz. pénzben történő kielégítése.
Végkielégítés fejében fizet, kap vmit; végkielégítést ítél meg vkinek; végkielégítéssel elbocsát vkit. || a. Ennek fejében adott pénzösszeg.
Egy havi végkielégítés: egy havi fizetéssel v. tartásdíjjal egyenlő összeg, amelynek átvevője a munkaadóval, ill. eltartójával szemben több követelést nem támaszthat. □ A kilépéskor bizonyos végkielégítést kapott, de az már régen elfogyott. (Móricz Zsigmond) Négyen élünk a végkielégítésből: s a kezdetben nagy összeg egyre jobban zsugorodik. (Gelléri Andor Endre)
- végkielégítéses; végkielégítési; végkielégítésű.