VÉGLET [e] főnév -et, -e [ë, e] (kissé választékos)
Olyan jelenség, kül. olyan állapot, amelyben vmely tulajdonság v. sajátos magatartás kizárólagosan, egyoldalúan és túlzó módon jelentkezik, gyak. úgy, mint vminek éppen az ellentéte; szélsőség. Az egyik, az ellenkező, a másik, a túlsó véglet; → átesik a másik v. az ellenkező végletbe; az ellenkező, a másik végletbe csap (át), megy (át); egyik végletből a másikba csap, esik, téved; végletek: ellentétes jellegű túlzások, szélsőségek; végletekbe megy; véglet (ek)be → téved; végletekbe visz vmit; végletekre vezet vmi; végletek közt hányódik v. mozog vki; nem szereti a végleteket. Az egyik véglet az, hogy semmi csapadék sincs, a másik pedig, hogy folyton esik az eső. A nagy barátság után most az a másik véglet, hogy hallani sem akarsz róla. Megtalálja a középutat a gyűlölet és a rajongás két véglete között. □ Szenvedélyessége és idealizmusa tüstént végletekbe vitte. (Justh Zsigmond) A hencegésből gyakran ment át a csüggedésbe. E két véglet közt keringett. (Mikszáth Kálmán) Az ősemberi s a főúri morál közelebb van egymáshoz, mint a polgári: végleteikben találkoznak. (Kosztolányi Dezső) || a. (rosszalló) (A) végletekig: a) a lehetőség legvégső határáig; a végletekig kiuzsorázott jobbágy. A háború a végletekig kimerítette a népet. b) nagyon nagy, olykor ésszerűtlenül túlzott mértékben, fokban; a végletekig kényeztet, szeret vkit. □ Ahhoz is hozzászokott, hogy vele mindenki végletekig udvarias és előzékeny. (Karinthy Frigyes); c) a túlzásnak addig a fokáig, amely már veszélyt rejt magában; a végletekig megy; a végletekig visz vmit. □ Természetes, őszinte, egyenes, noha aztán ebben a végletekig menő. (Vajda János) Ne hajts a végletekig. Ismersz. (Tolnai Lajos)