VEDEL [e-e] ige -t, -jen [ë] (kissé
népies,
durva)
tárgyas (
rosszalló) <Ember> nagy mennyiségben, otromba mohósággal iszik vmit.
Vedeli a sok vizet. Nem issza, vedeli a bort. □ Hazudni, tagadni legjobban tudott,
legtöbb pálinkát tudott vedelni egy hajtókába. (Jókai Mór) Voltaképp a sötét sillerbor által megfestett szódavizet vedelik. (Tömörkény István) || a. tárgyas <Állat> mohón iszik vmit. □ [A kutya] tizennégy kockacukrot evett meg. Ettől megszomjazott. Eléje rakattam egy tányér vizet
Vedelte. Jól esett neki. (Kosztolányi Dezső) Fölfordulna
[a diák] is, mint a lova
A víztől, amit az utakon vedel. (Babits Mihály) || b. (tárgy nélkül) (
rosszalló) Ilyen módon iszik.
Igyál rendesen, ne vedelj! □ Vedeltek, mint a gödények, gyorsan, habzsolva az italt. (Kosztolányi Dezső)
- Igekötős igék: bevedel.
- vedelés; vedelő; vedelt.