VAZALLUS főnév -t, -ok, -a (
régies írva: vasallus is)
- 1. (történettudomány) Hűbéres (II. 1). Szent István utóda, Péter vazallusa lett a német császárnak. □ Mikor valamely úrnak egy nemesember a földit bírta, akit vasallusnak neveztek akkor, ha az olyan nemesember megházasodott, legelsőben a földesúr feküdt a menyasszony mellé. (Mikes Kelemen)
- 2. jelzői használat(ban) (átvitt értelemben) Egy nála hatalmasabb személytől v. államtól függő s azt kiszolgálni tartozó <személy v. állam>. Vazallus állam, ország.
- vazallusi; vazallusú.