VAKAPÁD [k-a] mondatszó (több személyhez szólva,
ritka) vakapátok (
régies,
népies,
durva) <Indulatos feleletként.>
- 1. <Ingerült, bosszús tagadás kifejezésére:> nem igaz! nem úgy van! [Hallottad? Jancsi feleségül veszi a Julist!] Vakapád! || a. <Eldöntendő kérdésre adott ingerült, bosszús feleletként, tagadás és visszautasítás kifejezésére:> dehogy
; a fenét!, a csudát! □ A diák fiatalúr is elgyön? lökte oldalba konfidensen a kicsi. Vakapád! Mi közöd ahhó [= ahhoz]?
(Kaffka Margit)
- 2. <Bosszús visszautasítás kifejezésére.> □ Kérdi Csóri, mi baj? valami borzasztó? | "Jaj uram, a posztó! a szép drága posztó!" | "Vakapád!" kiáltja Csóri és tovább megy | Testek halmai közt,
(Arany János)
- 3. <Szitkozódásként; kb. a. m.:> a fene egyen meg <téged v. benneteket>! az ördög vigyen el <téged v. benneteket>! □ Beszélhetsz ezeknek, vakapád! zsémbelt a Verblud. (Jókai Mór) Olyan ügyesen veszi az irányát [az öreg az úton], hogy majd elgázolja a bolond ló, amely ijedten horkan meg s félreugrik az orra elé tartott égő taplótól. Vakapád! nem látsz?! riadoz a bóbiskoló kocsis [a lóra]. (Bársony István) || a. <Bosszús felszólítás nyomósítására.> □ Hordjátok irhátok innen; vakapátok! (Jókai Mór)