VILLOG tárgyatlan ige -ott, -tak, -jon (csak 3. személyben)
1. <Erős fény(forrás)> sűrűn egymás után v. folyamatosan (fel- v. meg)villan; szaggatott, éles fénnyel fel-fel ragyog.
Villog az ég alja, vihar készül. Szemembe villogtak az autók, fényszórói. □ Idelenn a város | villanva villog. (Babits Mihály) || a. <Erős fény> így tükröződik, visszaverődik vmely rendsz. mozgó, sima felületen.
Villogott a napsugár a kitárt ablakokon. □ A holdvilág a tócsa jegén | úgy villogott, mint az ezüstkanál. (Babits Mihály) || b. <Sima, fénylő rendsz. mozgó tárgy, test> a ráeső változó erejű és irányú éles fényt a néző felé visszaveri v. szétszórja.
Villog a kasza a napfényben. Fehér fogai villognak, amint beszél. □ Villog az ezüst kard s az arany paszomány. (Csokonai Vitéz Mihály) Fekete volt, koromfekete, csak a fogai villogtak fehéren. (Kuncz Aladár) Minden asztalon kristálypoharak villogtak. (Kosztolányi Dezső)
- 2. <Szem, tekintet> haragtól, dühtől, szenvedélytől felélénkülve ragyog; ilyen indulatot tükröz, tüzel, szikrázik. Szeme különös tűzben v. tűztől villog □ Villogott szeme, és iszonyú pogány Harag sötétellett a király homlokán. (Arany János) Robogj föl Láznak ifju serege, | Villogj tekintet, világbíró kardunk. (Ady Endre) || a. (átvitt értelemben) <Ilyen indulat vkinek a szemében> feltűnően, élénken látszik, kifejeződik, tükröződik. Harag villogott szemében.
- Igekötős igék: átvillog; bevillog; belevillog; keresztülvillog; kivillog; megvillog; összevillog; visszavillog.
- Szóösszetétel(ek): csillog-villog.