UN [un v. ún] ige -t, -jon
tárgyas Vkit, vmit nem talál érdekesnek, figyelemre érdemesnek, szórakoztatónak, és ezért lelki fáradtságot, fásultságot érez vele kapcsolatban.
Halálra un vmit; unja a tétlen életet, ezt az embert, az ízetlen tréfát, a munkát, az olvasást, a rossz színházi előadást, a száraz értekezést, a szórakozást, a tanulást, a társaságot, a várakozást, az örökös panaszt. □ Miklós a kötődést únni kezdi végre. (Arany János) Szemem lehúnyom Sajgom és únom A tavaszi komédiát. (Tóth Árpád) || a.
Unja magát: unatkozik (1). □ Lenn a várakozók már unták magukat. (Kosztolányi Dezső) || b. tárgyatlan (csak névmási határozóval)
Vkire un: ráun.
Rám, rád, ránk, rátok, rájuk un. Sokáig együtt volt velünk, hát ránk unt.
- Szólás(ok): ld. banán.
- Igekötős igék: beleun; elun; megun; ráun.
- unás; unható; unó.