UTÓIDEJŰSÉG [e] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban) (
nyelvtudomány)
Két cselekvés, történés időbeli viszonyának az az esete, amikor a mellékmondat, ill. az igenév későbbi cselekvést, történést fejez ki, mint a főmondat, ill. igenév esetén a mondat állítmánya. (Pl. a
"Mielőtt sétálni ment volna, megvacsorázott" mondatban a mellékmondat utóidejűség viszonyában van a főmondattal.)