UNOKA főnév unokát, unokája, (gyak. birtokos személyraggal), (
népies,
régies) onoka
- 1. Szülő(k) vmelyik gyermekének gyermeke; másodízigleni leszármazott <a nagyszülőkhöz való viszonyában, nemére való tekintet nélkül>. Három unokája van már. A nagyszülők alig várják már az új unokát. □ S az unokák, emez fiú, amaz lány, Egészséges, okos, kedves valahány. (Tompa Mihály) Az unoka az ablaknak fordult, és nézte a tájat. (Babits Mihály) Nénikének hívták mindenütt, és néha az unokája után érdeklődtek. (Nagy Lajos) || a. (főként többes számban) (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Általában vki(k)nek távoli leszármazottja, ivadéka, utóda. → Fáraó(k) unokái; a hajdúk unokái. Még a hetvenhetedik unokája is áldja. Emlékét őrzik a hálás unokák. □ A tehetetlen kor jött el,
Engem is, a nyugalom napján, illy év hoza fényre Már késő unokát. (Vörösmarty Mihály) Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak. (Petőfi Sándor)
- 2. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Vki(k)nek szellemi utóda, eszmei örököse; bizonyos hagyományok folytatója. □ Legyen olyan minden ember, mintha Zrinyi Miklós unokája volna. (Petőfi Sándor) Dózsa György unokája vagyok én, Népért síró, bús, bocskoros nemes. (Ady Endre)
- Szóösszetétel(ek): dédunoka; szépunoka; ükunoka.