TERMINUS [ë v. e] főnév -t, -ok, -a
- 1. (választékos) Az az időpont, amikorra vminek be kell fejeződnie; határidő. Ez az utolsó terminus; terminusra dolgozik.
- 2. (kissé választékos) Az az időpont, amikor vminek meg kell történnie. Idézési terminus: az az időpont, amikor vkinek meg kell jelennie vmely hatóság, bíróság előtt; tárgyalási terminus. □ Így érkezett el a bécsi orvosi kongresszus terminusa
(Hunyady Sándor) A tárgyalást elhalasztjuk, új terminust nem tűzök ki. (Nagy Lajos) || a. (iskolai) Vizsgának kitűzött ideje. Terminust kap, kér.
- 3. (kissé választékos) Az az időtartam, amely alatt vminek el kell készülnie, vmit meg kell tenni; határidő. Rövid terminust kapott a könyv megírására. □ [A miniszter] egyheti terminust kért, hogy a kérdésre lelkiismerete szerint válaszolhasson. (Krúdy Gyula)
- 4. (tudományos, régies) Műszó, szakkifejezés. □ A mi deákunk
faluról falura béjárja az atyjafiait Aristotelesnek ott egynehány terminusit kipöki, de diákul már szégyenlene beszélni. (Mikes Kelemen)
- 5. (filozófia) Fogalom, mint a következtetésben szereplő ítéletek eleme.
- terminusú.