TEREMBURÁJÁT [e-ë v. e-e] indulatszó (rendsz. határozó névelővel, néha -nak, -nek ragos főnévvel ritk. 2. személyű birtokos személyragos alakban is: a teremburádat, a teremburátokat, a teremburáját) (bizalmas)
<Régen káromkodásként, ma inkább szelíd v. tréfás szitokszóként; főleg bosszúság kifejezésére.> A teremburáját az ilyen intézkedésnek! Ejnye, a teremburáját! □ Hé! Kocsmáros! hol vagy? a teremburádat! (Arany János) Ej, a teremburáját! Mikor arról van szó, hogy a török ellen védekezzünk, csak magyar a magyar, akármilyen párti! (Gárdonyi Géza) A teremburáját, hát férfiak vagyunk tán! Csak nem játsszuk magunk közt a szentimentális Verthert
(Móricz Zsigmond)