TEREMTUCCSE [e-ë v. e-e-e; t-u] mondatszó, (
régies) teremtugyse, (
elavult) teremtugysegéljen [terëmtutysegéjjen v. teremtuccsegéjjën] (
népies)
<Az állítás hitelének fokozására; erős fogadkozásként, esküdözésként; kb. a. m.> bizony (IV) Isten; Isten bizony; bizisten.
- 1. <Értékítéletben, ténymegállapításban.> □ Hányadik már a pohár?
csak Ötödik? | Teremt ugyse becsülettel Működik. (Petőfi Sándor) Derék egy pára, teremtugyse! nem adnám száz forintos paripáért. (Kemény Zsigmond)
- 2. <Fenyegetésben, tréfás ijesztgetésben.> □ Uraim, teremtuccse! megharagszom. (Vörösmarty Mihály) Ha még egyszer lúvá hagyjátok magatokat tétetni, teremtuccse megnyergellek benneteket. (Jókai Mór)
- 3. <Mentegetőzésben.> □ De mikor már mondom, hogy Viola nem volt itt; válaszolt István teremt-ugysegéljen, üdvösségemre mondom, nem volt itt! (Eötvös József)