TEREMTMÉNY [e-ë v. e-e] főnév -t, -ek, -e [ë, e]
- 1. (vallásügy) Az ember mint olyan lény, akit <a keresztény és a zsidó vallás tanítása szerint> Isten teremtett. Gyarló, hitvány teremtmény. □ Jogot tehát, emberjogot a népnek! | Jogtalanság a legrútabb bélyeg | Isten teremtményén. (Petőfi Sándor) [Kaszáscsillag.] Biztatgatott, csüggedőt, Hű, szigoru fénye: Ne félj öcsém, istennek Kisebb teremtménye! | Fény vagy te is, lobogj hát. (Tóth Árpád) || a. (vallásügy) <A keresztény és a zsidó vallás tanítása szerint> minden létező, Isten által teremtett vmi. □ A szőlőtőből a vízrészek édesen fakadnak a gyümölcsbe, a sóskában a víz megsavanyodik: minden teremtmény meghatározott törvényeket követ. (Vas Gereben)
- 2. (választékos, irodalmi nyelvben) Állati v. emberi lény. □ Ez a sas a te lelked, kedvesem! | Kedélyed gyermek, szíved asszony és A lelked férfi, te csodás mesés Teremtmény! (Petőfi Sándor) Legalább lesz valami eleven teremtmény a közelemben
(Mikszáth Kálmán)
- 3. (ritka) Vkinek a teremtménye: olyan ember, aki felemelkedését, kedvező társadalmi, hivatali helyzetét teljes mértékben másnak köszönheti; kreatúra.
- 4. (elavult) Emberi alkotás során, emberi munkával létrehozott mű. □ Ez a része a parknak az én saját teremtményem. (Jókai Mór)
- teremtményi.