TÉRDEPEL [e-ë] tárgyatlan ige -t, -jen [ë] (kissé
népies)
Térdel (1), rendsz. vhol v. vhova.
A gyerek a szőnyegen térdepel, úgy játszik. □ Buzgón imádkozva térdepelt magában. (Arany János) Tagadni multat, mellett verve, Megbabonázva, térdepelve. (Ady Endre) Imrussal megtörtént, hogy étlen s álmatlan térdepelve a sűrű tömjénfüstben
, szédülten esett a hideg kőre. (Babits Mihály) || a. <Rendsz. gyermek> büntetésből térdel.
Térdepelj a sarokba! □ Hogy ébren légy, borsón fogsz térdepelni. (Madách Imre) Klári
is térdepelt kukoricán, mikor egyszer szurkot tapasztott a Marika húga varkocsa alá. (Kaffka Margit)
- Igekötős igék: beletérdepel; feltérdepel; kitérdepel; letérdepel; odatérdepel; rátérdepel; visszatérdepel.
- térdepelés v. térdeplés; térdepelget; térdeplő.