TÉNFEREG [ë-ë] tárgyatlan ige ..rgek [ë], ..rgünk, -tem, ..rgett, -jen [e, ë, ë]
- 1. <Személy> tétlenül, céltalanul, meg-megállva jár-kel, lézeng, lődörög, cselleng. Az udvaron, az utcán ténfereg. □ Ha nincsen már e földön szerepem: Kár volna csufra itt ténferegnem. (Tompa Mihály) Ácsorgott a kapuk előtt, majd a Lógodi utcán ténferegve cél és terv nélkül kiért egy térre. (Kosztolányi Dezső) Attila, folytatnám, de unnád;| tudod, hogy nem élsz lazacon | vagy ténferegsz, vagy adnak munkát | a tőkéseké a haszon. (József Attila) || a. (ritka) <Állat> lassan erre-arra járkál, tétován jön-megy. □ A hó esett, s kint a tanyák mezőin csapatosan ténferegtek a varjak. (Tömörkény István)
- 2. (tájszó) <Személy, ritk. állat> láb alatt van, lábatlankodik. Menj innen, ne ténferegj körülöttem! □ Mikor puskája van az embernek, kerüli a vad, mikor meg nincs puskája, ott ténfereg a lába alatt. (Mikszáth Kálmán) Mindenfelé katonák
| üldögéltek, hevertek mindenütt, | már beöltözve és a fegyverük | zsírozva, tisztogatva:
ott | ténfergek köztük: a szívem dobog. (Szabó Lőrinc)
- 3. (tájszó) <Személy> támolyog, tántorog. Beteg, alig ténfereg.
- 4. (ritka, régies) Fetreng (2). □ A méltóságot arcáról letépi És megvetetten sárban ténfereg. (Madách Imre)
- ténfergés; ténfergő.