TANÚZÁS [ú v. u] főnév -t, (-ok), -a (
ritka)
Általában a tanúz(ik) igével kifejezett cselekvés, ténykedés; az a tény, hogy vki tanúz(ik).
- 1. (jogtudomány) <Hivatalos, kül. bírósági eljárás során> tanúként való vallomástétel; tanúskodás. Hamis tanúzás; hamis tanúzásra való felbujtás. □ Uram, ön is férfi, szólt most kérlelő hangon az ügyvéd
Kérem, a hölgyek érdekében, mentsen meg tanúzásától! (Krúdy Gyula)
- 2. (népies) Házassági, esküvői tanúként való szereplés. □ Szentgály csóválta a fejét, mikor Deutsch doktor előadta neki a történteket, és tanúzásra kérte esküvőjéhez. (Krúdy Gyula)
- tanúzási.