TOPOG tárgyatlan ige -tam, -ott, -jon, (
tájszó) tapog (
hangutánzó)
<Ember, ritk. állat főleg álltában v. helyéből csak alig elmozdulva, rendsz. türelmetlenségében, haragjában, v. mert fázik,> lábát váltogatva emelgeti, talpával a földet verdesi, és ezzel gyengén dobogó hangot kelt.
Idegesen, nyugtalanul, türelmetlenül topog. Látszott rajta, hogy fázik, mert a kezeit dörzsölte és topogott. □ István és Dániel, míg Dorka beszélt, nyugtalanul topogtak a szobában. (Kemény Zsigmond) Noémi a konyhába lopózott torkoskodni, a férfiak éhesen topogtak. (Babits Mihály) Harcos volt és cipészlegény. | Dolgozott is, hallgatott is, | mikor örült, topogott is. (József Attila) || a. Apró léptekkel, céltalanul v. tehetetlenkedve ide-oda járkál.
Egy →
helyben topog. Ne topogj itt körülöttem, hanem láss munkához! □ Körüle topogtak az öreg urak. (Kemény Zsigmond)
- Szóösszetétel(ek): tipeg-topog.
- topogás; topogó.