SÖTÉTÜL tárgyatlan ige -t, -jön, (
tájszó,
régies) setétül [ë] (főleg 3. személyben)
- 1. (irodalmi nyelvben) Lassan, fokozatosan sötétté v. sötétebbé válik, v. kezd válni vmi; sötétedik. □ Setétül a setét góhér a vesszőkön. (Csokonai Vitéz Mihály) Hah, mint sötétül a határ, sürű Köd ömlik. (Vörösmarty Mihály) Lila színűvé kezdett sötétülni az area a méltatlankodástól. (Krúdy Gyula) Vörös fénybe sötétült a szoba. (Karinthy Frigyes)
- 2. Sötét színben tűnik fel, sötétnek látszik, mutatkozik; sötétlik. □ Innen tekinte szét uralkodó Szemekkel a vitéz honalkotó | Le a Tiszáig, melyen túl ama Berek sötétül. (Arany János)
- 3. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) <Vki, ill. vkinek a kedélye, hangulata> egyre komorabbá, sötétebbé válik, v. kezd válni. □ Napról-napra inkább sötétültem. (Madách Imre) Kedélye mindinkább sötétült, mind hallgatagabb lett. (Gyulai Pál) || a. (átvitt értelemben, ritka) Sötétül vki: vkinek az arca kedvetlenség, bosszúság, fojtott indulat kifejezését ölti fel. □ Láttalak álmomban, harag ült szép homlokod élén. | S egy csókom haragod fellegit elzavará. Ébren csókollak most és te haragra sötétülsz. (Vörösmarty Mihály)
- 4. (régies, irodalmi nyelvben) Sötétül előtte (v. szeme előtt) a világ: testi gyengeség v. vmely indulat hatására fokozatosan elveszti látó, ill. világos ítélő képességét. □ Szemei előtt sötétül a világ. (Jókai Mór)
- Igekötős igék: besötétül; elsötétül; megsötétül.
- sötétülés; sötétülő; sötétült.