SIVALKODIK ige -tam, -ott, -jék (-jon) (
hangutánzó)
- 1. tárgyatlan <Ember, állat fájdalmában, örömében, izgalmában> huzamosan v. ismételten magas, sivító hango(ka)t hallat. Sivalkodik a gyermek, ha verik. Adj enni a malacoknak, már sivalkodnak. □ Hasztalan evickél, lármáz, sivalkodik. (Arany János) Vásott gyerekek
ingerkedtek vele,
sivalkodva mulattak rajta. (Karinthy Frigyes) Hűs derekunk hintázása
| mint harmatos, napos fűben tíz-húsz kövér, víg gyerek | sivalkodva, meztelenül ha rakáson hempereg. (József Attila) || a. tárgyas (ritka) Ily hangon mond vmit. Siessetek már, sivalkodta gyermekei felé az asszony.
- 2. tárgyatlan (gúnyos) <Főleg gyerek> kiabál. Ne sivalkodj!
sivalkodás; sivalkodó; sivalkodtat.