SIPEG [ë] ige -tem, -ett, -jen [e, ë, ë] (
tájszó,
hangutánzó)
tárgyatlan Kényeskedve, mesterkélten, vékony, finom, panaszos hangon beszél, szól. || a. tárgyas Ily hangon mond vmit. □ Hát osszuk meg: sipegé vékony orrhangon a baloldali asztaltársa, s kettévágva a szeletet, a felét saját szájába tömte. (Jókai Mór)
- Igekötős igék: elsipeg.
- sipegés; sipegő.