SERCEGÉS főnév -t, -ek, -e [ë, e] (hangutánzó)
A serceg igével kifejezett történés, ill. hangjelenség; az a tény, hogy vmi serceg. A pislákoló gyertya, a forró olaj, a vízbe mártott tüzes vas sercegése; a homok sercegése a fogak közt; az ócska toll sercegése. Hallani lehetett a forró zsír sercegését. □ Az írás mintegy magasabb rendű harisnyakötéssé válik, csakhogy a szerényen mozgó tűk pengése helyett a toll sercegése hallatszik. (Péterfy Jenő) Különféle pecsenyeszagok javították meg a levegőt, s bűbájos sercegések hangja izgatta
hallószerveiket. (Mikszáth Kálmán)