Súgó: A kereső alapesetben a szótár teljes szövegében keres. A találatok húszasával lapozhatók a nyíl ikonokkal előre és hátra. A "kuty" kezdetű szócikkekhez pipálja ki a Csak címszóban opciót és ezt írja a keresőmezőbe (csillaggal a végén): kuty* (és nyomja meg az Enter-t vagy kattintson a nagyító ikonra). A más szócikkekre való hivatkozásokon (v. ö. és l.) nincsenek linkek, ezért a hivatkozott címszóra rá kell keresni.

SEM [ë] kötőszó és határozószó, (népies, bizalmas) se [ë] <Tagadás és ritk. tiltás kifejezésére, a mondatban gyak. második, sőt harmadik tagadószóval (névmással v. határozószóval) kapcsolatban.>
  • I. kötőszó
  • I. <Egyszeres használatban, tagadás kifejezésére, a megelőző szövegkörnyezetből v. a beszédhelyzetből ismert tagadó értelmű közléshez v. kérdéshez toldásszerűen kapcsolt, második, esetleg harmadik stb. tagadás kapcsolására, rendsz. az így kapcsolt mondatrész után; (párhuzamos) állítmány(ok) esetén a kapcsolt állítmány előtt.> A. <Mondatrészek kapcsolására; a tagadás ráértéssel felfogható tagmondataként.>
  • 1. (Egyértékű mondatrészek kapcsolására. Más kötőszó nélkül ritk. Szintén nem. Nem jön a lányom, (és) a fiam sem. Nem megyek a színházba, (de) a moziba sem. Nem iszik pálinkát, (sőt) bort sem. □ Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával. Sem a pásztorlegény kesergő sípjával. (Petőfi Sándor) Ninive nem él örökké. A tők sem, | s Jónás sem. (Babits Mihály) Nem kell … | a háborúból visszamaradt húszfilléres, a vashatos. | Sem a vasgyűrű. (József Attila) –11 (Tagadó állítmányok kapcsolása esetén rendsz. második tagadó szóval kapcs) nem is. Nem evett, sem nem ivott. Nem látta, sem nem hallotta. –12 (ritka, régies) <A második állítmány egyszerű sem, se szóval tagadva.> □ Nem arany, sem ezüst az: – egy ifju dalia. (Szász Károly–Nibelung-ének). Dani … úgy ült a szekér elején …, mintha nem látna, se hallana. (Móricz Zsigmond)
  • 2. (Függő kérdés kérdő névmásának v. kérdő határozószójának tagadva ismétlésével a kérdésben foglaltak bizonytalanságának kifejezésére) Hogy volt, hogy sem, ki tudhatná? Mit mondott, mit sem, bizony nem emlékszem. □ Hogy ért Veselényi, hogy sem táborába? | Mint tudhatnám én azt. (Petőfi Sándor) B. <Tagmondatok, mondatok kapcsolására.>
  • 1. <Tagadóm után, egy másik tagadó mondat toldásszerű kapcsolására:> és nem; szintén nem. Nem megyek el hozzá, levelet sem írok neki. Nem maradok itt, a Balatonhoz sem megyek. A tények nem kedvezőek, a kilátások sem biztatók. □ Nem oly céllal hagyók el ősi fészkünk … Szemközt halállal sem avégre néztünk … Hogy olcsó hírnév füstje Lenne részünk. (Arany János–Tasso-fordítás) –11 <Utána következő nem tagadó szóval, tagadó állítmányok kapcsolására.> Nem ment el hozzá, sem nem írt neki. □ Nem is űzöm az elmúlt Dolgoknak nyomait, sem avúlt hírökre nem aggok. (Vörösmarty Mihály)
  • 2. <Választó mondatok tartalmát v. állítmányát tagadva, az állítmány megismétlése nélkül> Akár …, akár sem v. (ritkábban) vagy… vagy sem v. … vagy sem. Akár jössz, akár sem, én megyek. Mondd meg, igaz-e vagy sem. □ Hazudik-e vagy sem? nem állok afelől. (Arany János) Egy az, akár alszik, akár se. (Móricz Zsigmond) Vagy voltál valaha valaki, vagy se, ma nyalka legénynek húzd ki magad. (Móricz Zsigmond)
  • 3. <Tagadást v. állítást követű magyarázó értékű tagadó mondat kapcsolására:> nem is. Nem maradok sokáig, el sem akartam jönni. Kicsi még a baba, járni sem tud. □ Ehhez a lányhoz eddig egy ujjal sem ért, meg sem érintette. (Móricz Zsigmond)
  • 4. <Helyesbítésben, állító mondat után:> nem is. Visszajött már, azaz el sem ment. □ Jövedelmet Dús uradalmam nem hullat zsebeimbe, mióta Századik édes apám eladá vagy meg se szerezte. (Petőfi Sándor)
  • 5. <Lefokozó értelmű tagadó mondat kapcsolására, rendsz. még (csak) kifejezéssel nyomósítva.> Nem köszönt, még csak a kalapját sem vette le. □ Nem szól a harsogó haris a fú közűl, Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedül. (Petőfi Sándor)
  • 6. Nemcsak … nem …, hanem (de) sem: sem …, sem … Nemcsak a füzetét nem hozta el, hanem (de) a könyvét sem. Nemcsak róla nem beszélnek, hanem a műveiről sem esik szó. Nemcsak nem szép, de még csinosnak sem lehet mondani.
  • 7. <Állító értelmű m, ritkábban felszólító mondat után, tagadó értelmű mondatban, ha a két mondat között tartalmi rokonság van:> és nem. Süt a nap, a szél sem fúj. Mindig megcsinálja a leckéjét, a füzetét sem hagyja otthon. Említsük meg még…, azt sem felejthetjük el, hogy … –71 <Ellentétes kötőszóval.> □ Toldi … odaveti szemét: el se vevé könnyen! (Arany János) Szokásban volt akkor, de még most se múlta divatját, hogy a … lányok … egy-egy nevezetes konyhájú vendéglőbe adattak, hogy egy pár hónapig déltájban ott szorgoskodjanak. (Mikszáth Kálmán) || a. (népies) <Főleg igekötős ige mellett, a toldásszerűen kapcsolt tagadás is szóval. nyomósítva:> és nem; nem is. Hallgatott, meg sem is mukkant. □ Rózsa mindig nyilnál, el sem is virulnál. (Arany János)
  • 8. <Határozatlan kis mennyiség, kicsiny fok, mérték állító közlése, után ugyanannak tagadásában.> Volt aki keveset kapott, volt, aki keveset (v. annyit) sem. Egyesek még csak igyekeztek némileg, de mások még némileg (v. annyira) sem. □ Mire a falu előkelő krákogói [a volt influenzás betegek] ősszel megtértek a fürdőből, ki valahogy, ki valahogy se, akkor már Kapolyi uramat … "gömbölyű Kapolyinak" csúfolták. (Mikszáth Kálmán)
  • 9. <Lefokozó értelmű mondat után, rendsz. visszamutató névmás v. határozószó. mellett azt a kis mértéket, fokot tagadva, amelyre a névmás, ill. határozószó visszamutat.> Csak epizódszínész, annak sem jó. Nem volt több feladva, mint tíz sor, s azt sem tanulta meg. Csak egy helyre kellett volna elmennie, s oda sem ment. Nem kerül többe, mint tíz forintba, de annyit sem hajlandó fizetni.
  • 10. (Nem közvetlenül kapcsolt, de a beszédhelyzetből, a szövegkörnyezetből könnyen hozzá érthető előzményre utalva.FD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"BD+FD:"Példa"BD/FD:"Példa"FD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Példa"/FD:"Példa"RD:"Jelentés3",CHBHBD+EHBDIT+ITFD:"Példa"/FD:"Példa"RD:"Jelentés3",CHBHBD+EHBDIT+ITFD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"BD+BDIT+ITFD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"RD:"Jelentés2",CHBHIT+EHITRDBD+BDRD:"Jelentés3",CHBHBD+EHBDFD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"CS:also/CSFD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"BD+BDFD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"BD+BDFD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"RD:"Jelentés3",CHBHBD+EHBDFD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"CS:also/CSFD:"Példa"/FD:"Példa"RD:"Jelentés3",CHBHBD+EHBDFD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Példa"/FD:"Példa"CS:also/CSFD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"RDBD+BDRD:"Jelentés3",CHBHBD+EHBDFD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"PW:Popup,4,2,PopupPS:PopupIT+ITBD+BDFD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"LTELFD:"Forrás"/FD:"Forrás"RD:"Jelentés3",CHBHBD+EHBDFD:"Példa"/FD:"Példa"RD:"Jelentés3",CHBHBD+EHBDFD:"Példa"/FD:"Példa"RD:"Jelentés2",CHBHIT+EHITFD:"Stílus"/FD:"Stílus"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"RD:"Jelentés1",CHBHBD+EHBDRD:"Jelentés3",CHBHBD+EHBDFT:Symbol,SR,SYFTFD:"Példa"/FD:"Példa"FT:Symbol,SR,SYFTFD:"Példa"/FD:"Példa"FT:Symbol,SR,SYFTFD:"Példa"/FD:"Példa"FT:Symbol,SR,SYFTFD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"CS:also/CSFD:"Stílus"/FD:"Stílus"IT+ITFD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"CS:also/CSFD:"Példa"/FD:"Példa"FT:Symbol,SR,SYFD:"Példa"FT/FD:"Példa"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"CS:also/CSFD:"Stílus"/FD:"Stílus"FD:"Példa"/FD:"Példa"BD+BDIT+ITFD:"Példa"/FD:"Példa"FT:Symbol,SR,SYIT+FTFD:"Példa"IT/FD:"Példa"FD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Stílus"/FD:"Stílus"FD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"CS:also/CSFD:"Stílus"/FD:"Stílus"FD:"Stílus"/FD:"Stílus"FD:"Példa"IT+/FD:"Példa"ITIT+FD:"Idézet"/FD:"Idézet"ITFD:"Forrás"/FD:"Forrás"BD+BDFD:"Példa"IT+/FD:"Példa"ITFD:"Idézet"IT+/FD:"Idézet"ITFD:"Forrás"/FD:"Forrás"BD+BDFD:"Példa"IT+/FD:"Példa"ITFD:"Idézet"IT+/FD:"Idézet"ITFD:"Forrás"/FD:"Forrás"BD+BDIT+FD:"Példa"IT/FD:"Példa"FD:"Példa"IT+/FD:"Példa"ITBD+BDFD:"Példa"IT+/FD:"Példa"ITFD:"Példa"IT+/FD:"Példa"ITFD:"Idézet"IT+/FD:"Idézet"ITFD:"Forrás"/FD:"Forrás"BD+BDIT+ITFD:"Példa"IT+/FD:"Példa"ITFD:"Idézet"IT+/FD:"Idézet"ITFD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"IT+FD:"Idézet"/FD:"Idézet"ITFD:"Forrás"/FD:"Forrás"BD+BDIT+FD:"Példa"/FD:"Példa"ITRD:"Jelentés3",CHBHBD+EHBDIT+ITFD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"CS:also/CSFD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"BD+BDFD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"CS:also/CSIT+ITFD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"BD+BDFD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"CS:also/CSIT+ITFT:Symbol,SR,SYFTFD:"Példa"/FD:"Példa"FT:Symbol,SR,SYFTFD:"Példa"/FD:"Példa"BD+BDFD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"BD+BDFD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Idézet"IT-ITIT-IT/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Példa"/FD:"Példa"RD:"Jelentés3",CHBHBD+EHBDFD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"RD:"Jelentés3",CHBHBD+EHBDIT+ITIT+ITIT+ITFT:Symbol,SR,SYFTFD:"Példa"/FD:"Példa"FT:Symbol,SR,SYFTFD:"Példa"/FD:"Példa"FT:Symbol,SR,SYFTFD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"RD:"Jelentés3",CHBHBD+EHBDIT+ITFD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Idézet"/FD:"Idézet"FD:"Forrás"/FD:"Forrás"RD:"Jelentés3",CHBHBD+EHBDFD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Példa"/FD:"Példa"RD:"Jelentés3",CHBHBD+EHBDFD:"Példa"/FD:"Példa"FD:"Példa"/FD:"Példa"