SÁFÁR főnév -t, -ok, -a v. -ja
- 1. (régies) Más(ok) anyagi javainak kezelője, gazdaságának felügyelője. □ [Katona József] később némi hivatalt is viselt, Kecskemét sáfárja volt. (Gyulai Pál) Mozgékony, kis kerek szakállú ember volt
, Török Bálintnak a deákja, sáfárja, hadnagya. (Gárdonyi Géza)
- 2. (átvitt értelemben, választékos) Vmely közösség erkölcsi értékeinek, magasabb érdekeinek felelős őre, gondozója. Jó sáfára az ország ügyeinek. □ Mi vagyunk sáfári az észnek, Sötét éjben fénylő szövétnek, Minket kövessetek! (Tompa Mihály)
sáfárság.