RÜGY főnév -et, -e [e, e]
<Növényen, kül. a szárán v. gumóján> gömbölyű v. megnyúlt kezdetleges hajtás, amelyből levél v. virág lesz; szem (12).
Alvó, duzzadó, járulékos rügy; kifakad, kihajt a rügy; →
kihasad a rügy; rügyet ereszt, hajt. □ Kieresztette rügyeit a cseresznyefa és a barack. (Mikszáth Kálmán) Az új tavasz játékos újja Rügyet sodort az ághegyen. (Tóth Árpád)
- Szóösszetétel(ek): 1. rügyalap; rügybontó; rügyburok; rügyfakasztó; rügyhónalj; rügylevél; rügypikkely; rügytakaró; 2. csúcsrügy; levélrügy; termőrügy; virágrügy.
- rügyecske; rügyes; rügytelen.