RÉZANGYAL  [z-a] főnév -a (
népies)
<Csak az alábbi állandósult szókapcsolatokban, felkiáltó mondatokban, rendsz. enyhe, tréfás káromkodás, szitok hangulatát keltve, indulatszó-szerűen, rövid felkiáltásként is:> 
A rézangyalát (neki)! Azt a fűzfán fütyülő (jégen kopogó) rézangyalát! (
ritka) 
Aki rézangyala van! E szókapcsolatok kifejező értéke
- 1. <Bosszúság, (hirtelen) harag kifejezésére.> □ A másik fél már elfoglalta a jobbik asztalt. "Azt a fűzfánfütyülő rézangyalát!"  mordul fel a csapatvezér. (Jókai Mór) Ha elhallgattak [a zenével], nyomban felébredt az a nyugtalan lélek. Fújjátok, a rézangyalát! 
  kiáltotta vadul. (Krúdy Gyula)
- 2. <Megütközés, kellemetlen meglepetés kifejezésére.> □ Tyhű! Aki rézangyala van!  tört ki a kellemetlen meglepetés Héderváry úrból. (Móricz Zsigmond)
- 3. (ritka) <Lehangoltság, elkeseredés kifejezésére.> □ Nem vagyok vidám ember 
 csak multak árnya 
 szóval egy nyomorult, azt a fűzfán fütyülő rézangyalát a csillagmiriádnak! (Ambrus Zoltán)
- 4. <Tréfás biztatásként, felszólítással kapcs.> □ Jertek, barátim, van egy-két forintom, Hágjunk nyakára, a rézangyalát! (Petőfi Sándor) Igyál szívem, a rézangyalát! (Móricz Zsigmond)