REZZENT [ë-e v. e-e] ige -ett, -sen [ë, ë,]; -eni [e] (
népies,
irodalmi nyelvben)
- 1. Vmit rezzent: okozza, előidézi, hogy vmi rezzenjen. □ Dél szele, mely lassú fuvalommal lenge
A vén tölgyek közt, ha levélt rezzente suhogva, | Elhalt Gárdonnak jajdultát hozta fülébe. (Vörösmarty Mihály) Kézen
az ifjabbik leányt Vezette nénje
Tanítá, mit zeng a szellők sohajja,
A holdas éj miért oly sápatag, Szélcsöndben is mi rezzent ágakat. (Arany János)
- 2. tárgyas (átvitt értelemben, ritka, irodalmi nyelvben) Ijesztéssel vhova űz, kerget vkit. □ Ily észlelés elég volt a szép özvegyet az ajtótól a lugas hátterébe rezzenteni. (Kemény Zsigmond)
- 3. tárgyatlan (átvitt értelemben, ritka, irodalmi nyelvben) Vkire rezzent: ráijeszt vkire. □ Ezekre az ifjú urakra akarok rezzenteni felét ma már zár alá teszem. (Kemény Zsigmond)
Igekötős igék: elrezzent; felrezzent; megrezzent; rárezzent; összerezzent.
rezzentés; rezzentett; rezzentő.