REZGÉS [ë v. e] főnév -t, -ek, -e [ë, e]
- 1. A rezeg (1) igével kifejezett folyamat, állapot. Az ablak(üveg), a húr rezgése; rezgésbe hoz vmit; rezgésbe jön vmi. □ Ott nyomos éjben erőtlen fény rezgéseinél csend S nyúgalom űl a megsebesűlt ágyára. (Vörösmarty Mihály) Mint
Szahara-vándor
ínyén egy korty nedvesség, úgy szivárog fülembe a zongorahúr szelíd, enyelgő, békítő rezgése. (Karinthy Frigyes)
- 2. (fizika) Egyensúlyi helyzetéből ellentétes irányokba kitérő testnek, anyagi részecskének, fizikai jelenségnek periodikus ingadozásaiból álló mozgás, ill. e mozgásnak egy mozzanata, rezgő mozgás. Csillapítatlan rezgés: olyan r., amelynek kilengése állandó; csillapított rezgés: olyan r., amelynek kilengése idővel csökken; elektromos rezgés; harmonikus rezgés: olyan r., amelyben az erő mindig a nyugalmi helyzet felé irányul, nagysága pedig arányos a kitéréssel; → hosszanti rezgés; rezgésbe → jön.
- 3. (átvitt értelemben, ritka, irodalmi nyelvben) Vmely érzés (okozta megindultság). □ Szomorú emlékek
fájó rezgésbe hozzák szívét
(Mikszáth Kálmán) Ez a válasz
kevés rezgést okozott bennem; én, ha elmélkedő ember vagyok is, nem sorvasztom vele magamat. (Gárdonyi Géza)
- Szóösszetétel(ek): 1. rezgéscsillapítás; rezgéshullám; rezgésidő; rezgésíró; rezgésjelző; rezgéskeltő; rezgésmérő; rezgéstompító; 2. éterrezgés; hangrezgés; utórezgés.
- rezgési; rezgésű.