RÉVEDEZIK [e-ë] tárgyatlan ige -ek, -el [ë, ë]; -tem, -ett [e, ë]; -nék, -nél; -ne, -zen [e, ë] révedez [e-ë] (
irodalmi nyelvben)
- 1. A külvilágról megfeledkezve vmin mereng, merengve töpreng, méláz. □ Megtört kedéllyel, búsan,
Magamba szállva révedeztem. (Reviczky Gyula) És fájt-e, amíg nézted a nyárfát révedezve, Hogy reszket agg feje, az ezüst fehér
? (Tóth Árpád) || a. <Szem, tekintet> ilyen mélázást, merengést árul el. Tekintete a múltba(n) révedezik.
- 2. (ritka) Majd élénkebb, majd homályosabb formában fel-feltűnik (a valóságban v. a képzeletben). □ Az egyes alakok huszonöt év előtti képei előttem révedeznek. (Jókai Mór)
- Igekötős igék: elrévedezik.
- révedezés; révedező.