RETTENET [ë-e-e v. e-e-e] főnév -et, -e [ë, e] (
régies,
irodalmi nyelvben)
- 1. A retten igével kifejezett lelki történés, ill. a megrettent ember lelkét betöltő érzés; megrettenés, rémület. □ Rettenet e szóra állt az urak közt be. (Arany János) Világok pusztulásán Ősi vad, kit rettenet Űz, érkeztem meg hozzád S várok riadtan veled. (Ady Endre) Szívünket az esemény ünnepélyes rettenete szorítja össze. (Kosztolányi Dezső) Hatalmas teste reszketett az indulattól és rettenettől. (Móricz Zsigmond)
- 2. Iszonyú, szörnyű, irtózatos dolog, látvány, esemény stb.; rémség, borzalom (2), irtózat (2). □ Igy a harc, mely kezdődött nagy rettenetekkel,
Végződik csenddel, s tévelygő lassu nyögéssel. És Eger áll, többé meg nem kisértve töröktől. (Vörösmarty Mihály) Csodálatos
rettenetek Szent zavaros kora, íme, szakadt rám. (Ady Endre)
- 3. (ritka) Rettegést, irtózatot keltő személy, dolog; ijesztő rém. □ Mindenfelé, ahol járt, rettenet Volt e kis ember száz ezer felett. (Vörösmarty Mihály)