RESZKETÉS [ő-e v. e-e] főnév -t, (-ek), -e [ë, e]
- 1. A reszket igével kifejezett folyamat, jelenség; az a tény, hogy vki, vmi reszket. Ideges reszketés; a félelemtől való reszketés; a kéz, a láb, a térd, a végtagok reszketése; a fénysugár reszketése; hangjának reszketése; reszketés vesz erőt rajta; reszketés fogja el; a hidegtől, a fázástól való reszketés. Kezének reszketése miatt nem tudott írni. □ Miért száll írtózás
a szívekbe S reszketés az egybe verődött térdekbe? (Csokonai Vitéz Mihály) Öreg vagyok, mért reszketek a nyártól? | Ugy járhatnék itt, mint bölcs idegen
| s a fákon végiglengő reszketésre ugy nézhetnék, mint táncra süketek. (Babits Mihály) Feketén dübörgött messziről a gyorsvonat |
És a gép jött. Ismertem savanyú, | fojtó füstjét; de valami iszonyú | parancs lökött, hogy ott maradjak és ne győzzön rajtam undor, reszketés. (Szabó Lőrinc) || a. A szervezet ideges állapota v. betegsége, amelynek következtében vki v. vmely testrésze állandóan reszket. Fejének reszketése. Kezének reszketése mutatja a kiállott izgalmak nyomát.
- 2. (átvitt értelemben) Vkinek egész lényét átható, szorongó v. elfojtott aggodalom, félelem; remegés (2). A családjáért való reszketés; a vizsgálattól való reszketés. || a. (átvitt értelemben, bizalmas, rosszalló) Mohó, kapzsi sóvárgás. Az evésért, a pénzért való reszketés.
reszketéses; reszketési.