RÉMSÉG főnév -et, -e [ë, e]
- 1. (régies, irodalmi nyelvben) Rémület, borzalom. □ Reszketett a rózsa kebele, Vad borzadással s rémséggel tele. (Vörösmarty Mihály) A rémség és bámulat minden erőmet elvette. (Jókai Mór)
- 2. Rémületet, borzalmat keltő, rémséges esemény, cselekedet, élmény, látvány. A háború rémségei. Rémség, amit láttam. A gyilkos rémségeket követett el. □ Ösmerem a havasok rémségeit. (Kemény Zsigmond) Szememet ezer rémség nyúzta, Néma dzsin ült büszke torkomon. (Ady Endre) || a. Rémítő, borzalmat keltő beszéd, kijelentés. Rémségeket beszélt, hallott, mondott.
- 3. (rosszalló) <Érzelmileg színezett beszédben, felkiáltásként:> borzasztó, szörnyű, elképesztő. Rémség, hogy ez mit csinál velünk! Rémség, hogy mi történt! Rémség, hogy mennyi pénzt elprédált! □ Rémség, amit
a kis kocsmában megittak. (Eötvös József)