REMETESÉG [e-ë-e v. e-e-e] főnév -et, -e [ë, e]
- 1. (csak egyes számban) (történettudomány) A remete életmódja, magányos, egyszerű élete; remetéskedés. Remeteségben él. Abbahagyta a remeteséget. □ Előtte kedves a csöndélet [= csöndes élet], De nem ohajt remeteséget. (Vajda János)
- 2. (átvitt értelemben) A világtól elvonult, magányos, egyszerű élet; remeteélet. Mikor hagy föl ezzel a remeteséggel? □ Szent fogadásom tartotta
soha többet el nem hagyni ezt az én remeteségemet. (Jókai Mór)
- 3. (ritka, történettudomány) Elhagyatott, magános hely pusztai, erdei hajlék, ahol egy v. több remete él. Remeteséget alapítottak.