RÉMLIK tárgyatlan ige -ett, -ene [ë, e-e]; -eni [e] (csak 3. személyben, felszólító módban nem haszn.)
- 1. Vmi homályosan, bizonytalanul, nem elég tisztán mutatkozik, látszik; csak sejteni lehet, hogy milyen v. hogy mi. Csak rémlik valami, de nem látom tisztán. □ Ruháján a moly s az idő Megrágta a prémet, Mely szinű volt? nem lehetett Tudni, csak ugy rémlett. (Petőfi Sándor) Távol hegy rémlett, kettős lomha kúp. (Tóth Árpád) Azelőtt a színpadot
nem tudták kellően világtani, s az olajlámpák, a gyertyák kétes lobogásában határozatlanul rémlettek a szereplők. (Kosztolányi Dezső) || a. (átvitt értelemben) Vmi homályos, bizonytalan emlékként, sejtelemként jelentkezik a tudatban; (a képzetben) megjelenik, feltűnik. Úgy rémlik, mintha ő lett volna. □ Rémlik, mintha látnám termetes nővését. (Arany János) Mint rege rémlett már a tünt dicsőség. (Juhász Gyula) Még rémlik, látom barna haját és kis sárgás bajuszát. (Móricz Zsigmond) || b. (átvitt értelemben, ritka) Bizonytalan, homályos lehetőségként, tervként felötlik vkiben vmi. □ Soha öngyilkosság eszébe se rémlett. (Arany János)
- 2. (átvitt értelemben) Úgy rémlik, (hogy v. mintha)
vmilyennek rémlik vkinek v. vki előtt: vmely módon feltűnik, látszik vkinek vmi; vki bizonyos módon vél, gondol, ítél meg vmit. Elérhetetlennek rémlik előtte. □ Oly céltalannak rémlett, amit várok
(Tóth Árpád) Én nem tudom, mi történt vélem akkor, | de úgy rémlik, egy szárny suhant felettem. (Kosztolányi Dezső) Úgy rémlett
, mintha harangszót hallottam volna. (Gelléri Andor Endre)
- Igekötős igék: felrémlik.
- rémlett.