REMEGÉS főnév -t, -ek, -e [ë, e]
- 1. A remeg (1, 3) igével kifejezett folyamat, jelenség; az a tény, hogy vki, vmi remeg. Erős, finom remegés; a kéz, a test remegése; a ház, a híd remegése a járművek súlyától; az induló autó, hajó, motor remegése; a fénysugár remegése. Hangjának remegése mutatta izgatottságát. Valami finom remegés volt a levegőben. □ Kezének gyenge remegése árulta el belső felgerjedését. (Eötvös József) A víz csillogó remegéssel folydogált a belehajló füzek között. (Gárdonyi Géza) A szivem egy nagy harangvirág S finom remegések: az erőm. (Ady Endre) || a. Kül. a szervezet ideges állapota v. betegsége, amelynek következtében vki v. vmely testrésze állandóan remeg; reszketés. A fej állandó remegése. Kezének remegését nem tudja leküzdeni.
- 2. (átvitt értelemben, választékos) Szorongó, vkinek egész lényét átható aggodalom, elfojtott félelem. A gyermekéért, az életéért való remegés; a haláltól, a veszedelemtől való remegés; remegés fogta el; remegésbe ejt vkit. □ A
dereglye
ellövé mozsarát, nem kis remegésére a gyenge hajósnépnek. (Vörösmarty Mihály) Édesanyám örökös rettegésben, remegésben élt. (Móricz Zsigmond) || a. (átvitt értelemben, ritka, választékos) Sóvárgó, erős vágyódás, áhítozás vmi után. A gyereknek a nyalánkságokért való remegése. □ Örök vágy és remény, Örök remegés a múlt után, S a jövendő elé: Im ez a lánc mellyen függ életünk. (Kölcsey Ferenc)