Súgó: A kereső alapesetben a szótár teljes szövegében keres. A találatok húszasával lapozhatók a nyíl ikonokkal előre és hátra. A "kuty" kezdetű szócikkekhez pipálja ki a Csak címszóban opciót és ezt írja a keresőmezőbe (csillaggal a végén): kuty* (és nyomja meg az Enter-t vagy kattintson a nagyító ikonra). A más szócikkekre való hivatkozásokon (v. ö. és l.) nincsenek linkek, ezért a hivatkozott címszóra rá kell keresni.
REKEDT [2] [e-e v. ë-e] melléknév -en, -ebb [e, e]
1. Olyan <személy>, akinek hangjába <betegség, túlerőltetés v. szenvedély, nagy izgalom miatt> zavaró zörejek vegyülnek, akinek hangereje jelentős mértékben csökken. Rekedtre v. rekedtté kiabálja magát. Az énekesnő nem lép fel, mert rekedt. Meghűltem, és rekedt vagyok. □ Uram! rekedt vagyok s kiáltani Szeretnék. (Madách Imre) Ki az? kérdé Mari erősebben, de rekedten. (Mikszáth Kálmán) Hajnalban, farsangkor az ember megáll a hideg kályha mellett, frakkban, izzadt gallérban, rekedten. (Kosztolányi Dezső)
2. Az ilyen személyre jellemző, rá valló, tőle származó <hang, beszéd>. Rekedt beszéd, ének, hang, kiáltás; rekedten beszél. □ A história Nem hallja a jajszót, rekedt beszédet; Mit feljegyez, a múltnak csak dala. (Madách Imre) || a. Rekedt torok: olyan t., amely ilyen hangokat képez, ad (ki). □ Rekedt torokkal a hollók a berekbe Négyet, ötöt kurjantanak. (Csokonai Vitéz Mihály) || b. Nem tiszta (I. 5) <állati hang>; rikácsoló érdes. Rekedt károgás, kukorékolás, ugatás. || c. Érdes, zörejes, nem tiszta hangú <hangszer>. Rekedt trombita. □ Egy drabant állt az ajtóban egy rekedt dob bőrét püfölve irgalmatlanul. (Jókai Mór) És a lombokon át rekedt Kürt kurrog s a dühödt dob levegőt repeszt. (Tóth Árpád)
rekedtség.