Súgó: A kereső alapesetben a szótár teljes szövegében keres. A találatok húszasával lapozhatók a nyíl ikonokkal előre és hátra. A "kuty" kezdetű szócikkekhez pipálja ki a Csak címszóban opciót és ezt írja a keresőmezőbe (csillaggal a végén): kuty* (és nyomja meg az Enter-t vagy kattintson a nagyító ikonra). A más szócikkekre való hivatkozásokon (v. ö. és l.) nincsenek linkek, ezért a hivatkozott címszóra rá kell keresni.
1. Ábrándos érzelmekre hajló, a képzelet csapongásaiba, szerelmi ábrándokba merülő, érzelmesen rajongó <személy>. □ A másik főszerepet, a szeszélyes, ábrándozó, regényes Krisztinát Laborfalvi Róza nem bírta teljesen másolni. (Vörösmarty Mihály) Klári mellett Berci térdel, a regényes szerelmesek pózát gúnyolva. (Kosztolányi Dezső) || a. Ilyen személyre jellemző, tőle származó, vele kapcsolatos. Regényes hajlam, hangulat; regényes elképzelés, terv. □ Gyermekkorom tűnt s gyermekéveimmel Eltünt regényes ábrándim világa. (Petőfi Sándor) Valóban, polgár, úgy látszik, te is | hagymázban szólsz ily regényesen. (Madách Imre) Barátom ötvenéves és komoly polgár, szerelembe esett, regényesen hallgat. (Karinthy Frigyes)
2. Érdekes fordulatokban bővelkedő, meseszerű, romantikus (2), regénybe illő <esemény, tett>. Regényes harcok, kaland, vállalkozás. □ Nem Pesten történt, amit hallotok. | Ott ily regényes dolgok nem történnek. (Petőfi Sándor)
3. Meglepően változatos, érdekes részleteivel, néha titokzatosságával v. idegenszerűségével vonzón kellemes hatást keltő; romantikus (3a). Regényes fekvés, középkor, táj, vidék. □ Regényes szép vadonság Ásít az ég felé. (Vörösmarty Mihály) Látogassa meg kedves hazánk Némely regényesebb vidékeit. (Szigligeti Ede) Újra mesélt nekem ő a regényes idők daliája (Kosztolányi Dezső)
4. (irodalomtudomány, elavult) A romantika irányzatához tartozó; romantikus. □ Vonzó s idegfeszítő jelenetekre találunk a regényes iskola költeményeiben. (Kemény Zsigmond) A szerkezet némi szövevénye bonyolódás, kifejlés mindig megvolt, mióta regényes műveket írnak. (Arany János)
5. Regényes életrajz: regény formájában megírt, s a történeti tények mellett költött, képzelt elemeknek nagyobb teret engedő é.