PIHEG [ë] tárgyatlan ige -tem, -ett, -jen [e, ë, ë]
(választékos, hangutánzó) <Ember, kis állat megerőltetés, kimerültség v. izgalom következtében> szaporán, szaggatottan, aprókat lélegzik. Piheg a kis madár. A nagy futástól, a kimerültségtől alig piheg. □ Megcsöndesűl a táncterem: S a hölgy
Pihegve néz ülőhelyet. (Arany János) Megállok pihegve, üzetve
(Ady Endre) A fehér egér itt volt vele, a paplan alatt
csendesen pihegve. (Karinthy Frigyes) || a. (irodalmi nyelvben, hangfestő) Keble piheg: keble a szapora lélegzéstől gyorsan fel-alá hullámzik. □ Arca piros volt a csattanásig. Keble pihegett a feszülésig. (Eötvös Károly) A lány
keble pihegett, fehér fogai villogtak. (Kuncz Aladár)
pihegés; pihegő.