PETYHÜDT [e] melléknév -en, -ebb [e, e]
- 1. <Öregedés, betegség v. kimerültség folytán> feszességét, rugalmasságát vesztve fonnyadttá, ráncossá, ill. puhává, lazává vált <bőr, izom, testrész>. Petyhüdt mell, nyak. Ajka petyhüdten lóg le. □ Bőröm oly finom, oly gyenge, mint a beáztatott hólyag, de oly petyhüdt is. (Arany János) Arca
kövér volt, kissé petyhüdt, színtelen. (Kuncz Aladár) || a. Nem feszes, szél híján lazán lelógó <vitorla, zászló stb.>. A szél elállt, a vitorlák petyhüdten lógtak az árbocokon.
- 2. (átvitt értelemben, költői) Erejét, frissességét vesztett, ernyedt, erőtlen <lélek, lelki tartalom>. □ A gondolat, vagy érzés
erős legyen, ne valamely
petyhüdt, elkopott
érzelem. (Arany János) Nem tudom, milyen volt drága orcád, Emlékem petyhüdt, mint a holtak ajka. (Tóth Árpád)
- 3. (tájszó) Frissességét v. szilárdságát vesztett, állott <étel, ital>.
petyhüdtes; petyhüdtség.