PENDÜL [ë v. e] tárgyatlan ige -t, -jön (-t ragos mértékhatározóval is) (
hangutánzó)
- 1. (irodalmi nyelvben) Megpendül. □ Pendül a kapa most, letevé a gazda. (Arany János) Mindenik lépténél egyet pendült
az ezüstsarkantyú. (Mikszáth Kálmán)
- 2. (rendsz. hangsúlyos határozóval) (átvitt értelemben, tájszó) <Élőlény> testben v. anyagi helyzetében gyarapodik. A gyerek a betegség után szépen pendül. A malac már pendül. A fiatal házasok pendülnek: lakást, bútort vettek.
- Szólás(ok): ld. húr.
- Igekötős igék: felpendül; megpendül.
- pendülés; pendülő.