PÁNCÉLING [l-i] főnév
(
történettudomány) <A középkori harci öltözékben> fémgyűrűkből v. láncszemekből készített v. sodronyból fonott, nehezen átüthető, aránylag hajlékony s a test mozgásának engedő öltözékdarab; rendsz. nyaktól csípőig v. térdig ért, a viselőjét vágástól, döféstől védte.
Gyűrűs, könnyű, rövid páncéling. || a. (
ritka) A felsőruha alatt viselt, acélból készült, nagyon vékony, hajlékony, golyóálló páncél.
A gengszter páncélinget viselt a frakkja alatt. □ Könnyű, meggyszín zekéje alól páncéling csillog. (Gárdonyi Géza)
páncélinges.